Hetven (2/2)

Leó arca fájdalmasan összerándult, amikor meglátta őt az ablakon keresztül. De azért beengedte, próbálta volna nem beengedni. Egy csaj volt nála, akit Hetven még nem látott, vékony, barna bőrű lány, két embernek is elegendő fekete hajjal a fején. Zavartan felnézett az újságolvasásból, amikor bementek a szobába.
– Bell, ő Hetven, Hetven, ő Bell – Leó csak ennyit kívánt szólni a dologhoz. Aztán gyorsan a pince felé indult, ahol a meshral-vizet tartotta.
– Már nem Terrával jársz? - kérdezte Hetven. Máris arra gondolt, hogy meg kéne környékeznie Leó volt csaját. Régen kerülgette, amikor még az öccse nagy haverjával, azzal a Yirrel volt együtt. Hogy szerette azt a gyereket! A világért nem csalta volna meg. Jó csaj volt Terra, csak kicsit ideges. Hosszú távra pont egy ilyen türelmes ember való hozzá, mint Leó, de megvigasztalni azért meg lehetne...
– De, vele járok. Bell nem a barátnőm.
– Akkor mi?
– Nem mindegy? Itt van, és kész.
– Hát, végül is...
– Csak ne mozdulj rá, kérlek szépen.
– Azt mondtad, nem a barátnőd.
– Akkor se. Amúgy sem csajozni vagy itt.

Hetven (2/1)

Hetven sztorija is a Húsdaráló térhez tartozik, de még nem tudom, hová illesszem a kronológiába, ezért nincs hozzábiggyesztve, hogy hányadik rész.

– És most – kezdte a Kisrádió lemezlovasa – küldenénk egy számot egy régi ismerősünknek. Ez nem kívánságműsor, de nekünk szabad ilyet. Hetven, ha esetleg hallgatod ezt, neked szól a Highway to Hell az AC/DC-től. Kacsintok is, de azt nem látod. Üdv, kollega.
– Na, nyomd már be, még azt hiszik, gyengéd érzelmeket táplálsz iránta, és most akarod megkérni a kezét. Amúgy csak a te ismerősöd. Ki az a Hetven, egyáltalán?
– Hát én! – bömbölte Hetven a kis szobába lépve, és felcsavarta a rádiót. Szárazra törölte a haját,  és közben vadul ropta a parkettán. Számot küldtek neki! Persze jobb lett volna, ha egy lány teszi, de így is nagyszerű érzés volt. Highway to Hell! Ez aztán jól összefoglalta az életstílusát. Kerekebb volt a világ, mint valaha.
– Ne nézzél – mordult az öccsére Hetven, amikor meglátta a lesújtó pillantást, amit felé küldött. - Ki fog neked számot küldeni, mi?
– Leszarom. - felelte a srác undorral. -  Amúgy meg csörög a bunkofonod, te állat.
Hetven kénytelen volt lehalkítani a rádiót. Imádta azt a mobilt. Az összes haverja közül csak neki volt mobilja, mindenki más túl drágának találta, vagy attól félt, hogy belemegy a meshral, és dobhatja ki a kukába. Hetven ragaszkodott hozzá, hogy mindenhol elérhessék. Mivel fülkésről ingyen telefonált, szinte soha nem hívott senkit mobilról, de őt gyakran keresték az üzlettársai.
– Mondjad – így szokta a telefont fölvenni.
Egy fojtott, rekedtes hang szólt bele, hogy helló. Kicsit sem volt szimpatikus Hetvennek.
– Egy haverom adta meg a számod. Te vagy Hetven, ugye?
– Az. Mi kéne ha volna?
– Te vagy, aki a telefonkártyákat... megbütyköli?
– Megbütyköli? Poháralátétet csinálok belőlük. Kell egy?
A srác nyilván azon gondolkozott, hogy ez valami kód-e, hogy poháralátét, vagy Hetven csak simán szórakozik vele. Még az is olyan idióta volt, ahogy hallgatott. Hetven szerette volna elküldeni a fenébe, és jót röhögni rajta, az sem baj, ha kihagy egy kis üzletet.
– Hát jó, kérek. Mennyibe kerül?
– Hát jó, kérj. Száz nagy Zup. De neked lehet, hogy több, még gondolkozom rajta.
Egy ingerült sóhaj hallatszott a vonal túlvégén, és Hetven szája vigyorra húzódott.
– Száz Zup. De ha ennyire nincs kedved hozzá, hagyjuk a francba.
– Na, most igen, vagy nem?
– Legyen.
– Akkor megtalálsz a Rózsán, a restiben. Holnap este héttől. Kártyát hozzál.
– És honnan fogom tudni, ki vagy?
– Mindenki ismer ott. Kérdezz rá.
– Jó.
– Még szép, hogy jó. Na ég veled, okostojás.

Nagy meta bejegyzés

BÚÉK mindenkinek! Hadd írjak egy kicsit arról, hogy állok most a sztorival. Főleg abból az alkalomból teszem ezt, hogy valaki végre válaszolt a "bétázós" kérdéseimre. Azért az idézőjelek, mert a bétázás klasszikusan a helyesírási hibák, stb. kiszűrése, én meg inkább a sztorival kapcsolatban kérek visszajelzéseket.
Hosszú út van még előttem, és valószínűleg elég rázós is lesz. Egyre inkább úgy érzem, hogy ki kell gyomlálnom jó sok mindent a HD-ből (igen, HD és nem HT, mert a HT nekem már örökre a Hatóságilag tilos marad - kamaszkori punk korszak rulez), jól ki kell őket törölnöm, akármilyen élvezettel teremtettem is őket. No de ilyen ez.

Ha valakit érdekel, miért van nagy káosz a fejemben a regénnyel kapcsolatban, annak elmondom. Először is össze-vissza írom a részeket. Ha épp egy érzelmes jelenet következne a sztoriban, és ehhez semmi kedvem, akkor megírom egy előzményét, vagy egy folytatását.

Mivel eddig ez nem volt blogregény, a folytatást váró olvasókkal, úgy gondoltam, túl rövid az élet ahhoz, hogy lineárisan haladjak, és ha nem megy, görcsöljek. Ennek az lett az eredménye, hogy a részek eléggé különálló sztorik lettek, de novellának mégis önállótlanok. Nem valami egyszerű összefűzni őket, sőt, az sem egyszerű, hogy az időrendiséget tisztázzam. Két fő vonalon (Bell-Leó, és Yir-Kadarka) fut a cselekmény, és van, ami egyszerre történik. Amivel még jobban megnehezítem a saját dolgom, az az, hogy nem csak a fő sztorivonal létezik, hanem hozzájuk lazán kapcsolódó részek is (ezekből még nem tettem fel egyet sem). És fogalmam sincs, mit csináljak velük. Némelyik ki lesz hagyva, különben a terjedelem az egeket fogja ostromolni, na de ezekből is sok fontos dolgot megtudunk a világról. És én elsősorban a világ portréját akarom megmutatni.

Több alternatívát találtam ki.
Lehet, hogy csak a fősztori lesz a végső változatban, és a spin-off sztorikat egy

weboldalon közlöm. (hüpp)
Esetleg az egész Kadarka-Yir vonalat törlöm a HD-ból (dupla hüpp)
Vagy mindent benne hagyok, csak a kevésbé fontos anekdotákat lerövidítem. (mission impossible?)
Vagy egy 500 oldalas izé lesz belőle, úgy, hogy mindent meghagyok. Esetleg olyan hipertext-szerű formabontó szerkesztésmóddal, hogy lapozz a 314.oldalra, ha tudni akarod, hogy milyen volt Yir első munkája. (aztán felébredek, mert a lábam belelóg a bilibe.)

Szóval agyhalál van. A választ majd megszülöm egy szép napon, addig meg igyekszem a
kiegészítő sztorikat is feltenni ide.