Még most is tanulom, az ilyesmi sosem áll meg. Vagy ha mégis, akkor az ember akár abba is hagyhatja a festést, örökre.
Valaki egyszer megkérdezte, hogy a festői látás az olyan-e, mint a Predator egyik speckó látásmódja, és kb. majdnem eltalálta. Mert ha épp arra akarok figyelni, meglátom a színeket egy hófehér falon, egy pocsolya vizuális gyönyörré válik, és egy aszfaltra vetett árnyékban megjelenik a szivárvány.
Egy ideje elvégeztem egy festőtanfolyamot - nem valami rongyrázós és merev izé volt, ami megmondja a tutit, hanem olyan fajta, ami jól felrázza az ember kreativitását. Tök furcsa, de az írásról is egy csomót tanultam belőle. Az egyik mesterség színekkel, a másik szavakkal működik, de valójában bármelyiket csináljuk, a világegyetemnek ugyanazokkal az építőköveivel játszunk. Arányrendszerek. Mit rakjunk mi mellé, hogy megmutassuk, hogy ez meg ez számít? Az első mondattal, az első vonással ugyanúgy kijelölünk egy játszóteret, sugallunk egy nyelvezetet, amit a továbbiakban beszélni fogunk, mind a kettőnél észben tartjuk, hogy igen, a főhősünk komolyságát kompenzálni kell valaki lazával, ez a mályvás szín lesz az alap, ehhez képest milyet fog ütni csúcsfénynek a mentazöld, satöbbi satöbbi.
Ha pedig még mélyebbre megyek, olyan tök ijesztő dolgok felé, mint a filozófia meg a művészet (ez utóbbi külön para; az általános iskola hatására még mindig félig úgy gondolom, hogy az a művész, aki már halott), akkor jön a megismerés dolga, hogy mennyivel többet tudok valamiről, amit lefestettem vagy megírtam. Elgondolkoztam rajta, mi jár a fejében. Belebújtam a bőrébe, megfogalmaztam a félelmeit, örömeit, olyanokat, amikre ő maga talán nem is találna szavakat. Megértettem őt, pedig lehet, hogy nagyon távol állunk egymástól. Én vagyok ő is, ugyanabból a csillagporból vagyunk, akkor is, ha ő nem is létezik.
Tanulmányoztam, milyen formát foglal el a térben, hogyan táncol vele a fény, milyen színek látszanak rajta abból a spektrumból, ami állandóan záporozik az égből, milyen nézetből és környezetben néz ki a legkellemesebben. Hogyan mutathatom meg legjobban rajta keresztül azt az égi arányrendszert, amit mindannyiunkba belekódoltak, hogyan lesz ugyanúgy mikrokozmosz, mint én, egész, tökéletes, feszültséggel és nyugalommal, amik éppúgy ki akarnak egyenlítődni, mint minden más erő a világban.
Azt mondom, egy cserép virág. Vagy épp egy fodrászinas története. De ott van a kis csillag a sarokban, és a lap alján az szerepel, hogy minden.
Valami ilyesmire törekszem én, de persze a cél csak valami pötty még a messzi homályban, lehet hogy nem is az...
Érdekes dolog, hogy pont ugyanazon a területen kell a legtöbbet fejlődnöm az írásban is meg a festésben is. Igazából nem meglepő, mert minden mindennel összefügg, pláne az emberi lélekben.
A külsődleges dolgok mindkét terepen jobban mennek. Egész jó haverom már a magyar nyelv, tudok vele imponálni, bunkónak látszani, hangulatot kelteni. Le tudok rajzolni egy lovat vagy egy omladozó bérházat, főleg ha referencia is van hozzá. Tudom, hogy semmi sem szürke, az aszfalt napsütötte foltjai majdnem az eltűnésig megtört meleg színek, az árnyékokba meg engedelmesen pakolom a lilát.
De hogy magam előtt lássam az egészet, hogy tudjam, mit kellene ebből a témából kihoznom, az még nem megy. Azért írok vagy festek egy témáról, mert tetszik, és mert van egy-két dolog, amit szeretnék rajta keresztül elmondani Amolyan sorok közötti dolog. De elveszek a részletekben, úgy érzem, igenis fontos a mellékszereplő anyukája, teszek a kék mellé egy narancsszín foltot, ami valószínűleg hazavágja a fő témának szánt tárgy tekintetet vonzó kontrasztjait, de nem látom meg, csak azt látom, hogy valami nem oké. Nem tűnik fel, hogy összeszövés helyett szétapróztam a szálakat, hogy ahelyett, hogy az utca szurdokszerű jellegét raknám fel először, és csak a nagy foltokon belül játszanék a színekkel, a macskaköveket rajzolgatom.
Sokat segít, hogy sejtem, mik a legfőbb hibáim. De így is rengeteget kell még nagy foltokkal festenem, történetíveket gyakorolnom, képeket néznem és könyveket olvasnom.
De persze mindezt nagy örömmel fogom csinálni, mert nekem jórészt erről szól a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése