2012. november 30., péntek

Életjel

Kedves nagyérdemű publikum, és mindenki, aki még ránéz erre a blogra!
Nem tűntem el, ahogy a blog sem, de be kell jelentenem, hogy mostanában sajnos nincs időm rá. Meg úgy általában az írásra sem.
Mentségemre azt tudom felhozni, hogy a kereskedelemben dolgozom (olykor két helyen is), ami így karácsony előtt felér egy elmegyógyintézeti ápoló munkájával. Ha tizenöt non-stop rohanással eltöltött óra után hazaérek, nem történetetek vannak a fejemben, csak reszelt krumpli. És két ismerősöm regényét is kellene bétáznom...
Külön elnézést kérek a stégesektől.
Remélem, mihamarabb vége ennek az állapotnak. Addig legszívesebben ketté szakadnék, és egyik felem egy toronyban írna szünös-szüntelen.

2012. augusztus 24., péntek

A bétázó válaszol

Pontosabban kettő is. Akik eddig visszajeleztek, azoknak a véleményét közlöm le itt, a folytatásban.
A "meta" címke alatt található bétázós kérdéseimre válaszoltak.

2012. július 13., péntek

Technikai döccenők, satöbbi

Fogalmam sincs, miért, de a blogger nem tudja megjeleníteni a régi háttérképemet, és addig, amíg nem orvosolom valahogy a problémát, ez a kék mintás háttér lesz a dizájn.
Hírek rovat:
Találtam bétázókat a HD- hez, aminek nagyon örülök.
Továbbá volt szerencsém eredményesen szerepelni az SFmag szervezte II. Kéziratok éjszakáján, ahol dobogós lett a beküldött művem.
Most egy darabig még az eddigieknél is lassabban fogok frissíteni, mert írás helyett inkább a HD szerkesztésére és nem-írós kreatív hobbijaimra koncentrálok szabadidőmben.

2012. június 15., péntek

Ki szeretne bétázást?

Aki igen, annak szívesen lebétázom a regényét, ha ő is az enyémet. Tehát egy korrekt üzletet szeretnék, amiből mindenki profitál.
A Húsdaráló tér, az itt részletekben közölt regényem hamarosan véget ér. Már csak napok kérdése, hogy megírjam a végkifejletet, és egy kicsit összepofozzam az eddigieket. Lesz pár bétázóm, előolvasóm, akik segítenek, de őket ismerem. Kellene legalább egy elfogulatlan vélemény is.

Ha érdekel a dolog, akkor íme némi infó, hogy én mit értek bétázás alatt egy regénynél:
Egyszer elolvasom az anyagot, és ami logikai hibát találok, arra felhívom a szerző figyelmét. A stilisztikai botlásokat is megpróbálom kiszűrni, ha gyakran ismétlődő fogalmazási hiba van (pl egy szót helytelen értelemben használ a szerző), akkor természetesen nem "javítom" minden helyen, de felhívom rá a figyelmét. Hasonló a helyzet a tárgyi tévedésekkel is.
Helyesírást, elgépeléseket is nézek. Formázást nem, az tényleg tök szubjektív dolog.

Dióhéjban: értő olvasás, építő kritika. Szóval, ez egy elég komoly feladat és felelősség.
Nálam nem kell helyesírást néznetek, mert vagyok olyan öntelt, hogy azt higgyem, tudok helyesen írni. De ha bármi észrevételetek van a történettel, a szereplőkkel kapcsolatban, azért nagyon hálás leszek.

Az én regényem urban fantasy műfajú. Egyértelmű, hogy aki nem szereti olvasni az ilyeneket, az nem ír. :)
Az meg még egyértelműbb, hogy ha megküldjük egymásnak a .doc formátumú teljes regényeket, akkor tiszteletben tartjuk egymás szerzői jogait.

Ha érdekel a dolog, írj kommentet! Még egy hét biztos lesz az akcióig. És annak is örülnék, ha aki olvassa, de nem érintett, továbbadná a bétázó-hiánnyal küzdő barátainak.
Béke!

2012. április 18., szerda

Halál-szeminárium

"Tanár úr, átrakhatnánk az akasztást a karácsonyi szünet utánra?" Groteszk szösszenet. Nem is mondok többet.

2012. április 13., péntek

Igor felnő

Újabb (igazából régebbi) oroszos novella, fiktív faluval, internetfüggő széplánnyal, és egy pelyhedző állú, szimpatikus költő-mágussal, akit még el szeretnék vinni egy-egy körre múzsa-háton. A stílust próbáltam "klasszikusabbra" venni, és a drámák ellenére némi humort is megcsillantani. Sokat fényeztem szegényt, de talán még élvezhető.

2012. április 12., csütörtök

Vakegyenes béta

Ez is befejezetlen, sajnos. Narrátor csajszival nagy terveim vannak még. Ahogy Diggivel is. A sztori is szép lassan gyarapszik, de egyelőre még csak a fejemben meg a régi füzetben, amelyikben a Vakegyenest kezdtem, és nem a villogó kurzor előtt. Ezt is urban fantasy-nak szántam, de a zsánerirodalmak térnyerése miatt leteszek erről. Átírás-hegyeknek nézünk elébe, kéremszépen.

Befejezetlen fantasy novella

Tettem egy próbát az "igazi" fantasyval is egy ideje. Mágia, kalandok, minden ilyesmi. Még nem tudom, hogy folytassam, azt még kevésbé, hogy mikor lesz rá kapacitásom a Hd és társai mellett, de íme, felrakom. A gondtalan (és részeg) Valandreo narrációja tetszik, de egyelőre fingilingim sincs, hogy merre tovább, és hogy érdemes-e. Nem vagyok egy nagy kalandmester, na. :/

2012. április 4., szerda

Hajni bugátlépcsőzik

Egy újabb novella, vidámabb hangvétellel, szintén némi urban fantasy hangulattal, de csak lájtosan. Egy fura városi legenda körül forog a téma, ami igaznak bizonyul. Van még mit dolgoznom rajta, jelen állapotában kicsit túl deus ex machinás. 22 000 karakter, de ne riasszon meg senkit!

A merítő

Ez egy rövidebb lélegzetű, sötét hangulatú novella, némi fantasy színezettel. Lehet, hogy a későbbiekben átdolgozom. Nem állítom, hogy a legjobb novellám, de ezen kotlottam a legtöbbet.

2012. április 3., kedd

Meta: Novellák és Észosztás

Mától novellákat is felpakolok a bloggerre, egy külön oldalra (amire még nem jöttem rá, az csak annyi, hogy hogyan lehet külön bejegyzéseket írni az ilyen mellékoldalakhoz).
Nem rakom fel mindegyiket, maradnak még titkaim.

Az észosztást egyelőre szüneteltetem. Részben azért, mert volt egy önjelölt kritikusom, akivel egy ideig levelezgettünk, és ha nem is értettem egyet mindennel, amit mondott, arról azért sikerült meggyőznie, hogy nagyon nem kéne még nekem eszet osztani, amikor ennyire kezdő vagyok, (és még egy valamirevaló tragédiát sem éltem át). Mindegy is, ezek az okok nem a kedves publikumra tartoznak, szóval légyszi, ne kössetek bele. Vannak egyéb okaim is, hogy visszavegyek az arcomból, de azok is magánügyek.

Cserébe legalább felrakok néhány novellát. Akit érdekel, olvasson bele. Bevallom nőiesen, hogy a novellát nehéz műfajnak tartom, de azért böcsülettel próbálkozom.

2012. február 23., csütörtök

Szerkesztett Szinyanovszk

Nem, nem nyelvtörő, hanem a pályázati nyereményem: Ár Gyöngyi (akit megtaláltok a Szöveglaborban) kezelésbe vette a kissé kócos újévi pályázatos novellámat, aminek az eredetijét emitten találjátok.
A szerkesztett változat pedig itt következik:

2012. február 15., szerda

Újévi fogadalom pályázat

Habár úgy indult a dolog, hogy csak a Húsdaráló térről fog szólni az oldal, úgy érzem, ezt be kell jegyeznem ide: A januárban indult újévi pályázaton, aminek Haidey volt a házigazdája, első lettem! Hát, nem enyhén meglepődtem... És örülök! Íme az oklevél. A pályázat zsürijének pedig minden elismerésem, mert 47 novellát és írót pásztorolni nem kis feladat.
A nyertes novellát elérhetitek eme link alatt. Érdemes megnézni a többit is!

2012. február 7., kedd

Észosztás: klisék

A legtöbb rossz történetben, amibe belefutok, hemzsegnek a közhelyek. Persze sok más dolog is el tud rontani egy írást, de a klisé ott áll a dobogón.
A közhelyesség nagyban és kicsiben is működik: lehet elcsépelt egy egész sztori, a nézőpont, narrátor hozzáállása a leírtakhoz (ezt majd kifejtem), és vannak elcsépelt kifejezések, amiknek nemhogy elkopott az erejük (pl. a szavai tőrként döftek a szívembe), de egyenesen kínszenvedés olvasni őket. És ó igen, vannak agyonhasznált szereplők is, egyen-tulajdonságokkal. Bezárhatnánk az összeset egy szobába, és nem tudnának mit mondani egymásnak, mert valójában mind nagyon mélyen (vagyis igazából sekélyes szinten) ismerik egymást.

Van egyáltalán új a nap alatt?

Nincs. Minden történetet megírtak már, és az ember az írásbeliség kezdetei óta alapjaiban nem változott semmit. Világképek, korszellemek jönnek és mennek, őt ugyanazok a vágyak mozgatják. Azt hiszem, ezt nem kell ragoznom. De csemegeként hadd ajánljak egy ókori görög komédiát, a Nők a békéért-et Arisztophanésztól. Ez pont olyan, mint egy mai, B-kategóriás, altesti poénokkal operáló kabaréjelenet. Annyira mai, hogy az már fáj. Még sorolhatnám a rengeteg szerzőt Plautus-tól Lucillus-ig, de aligha ismeri őket valaki. Nem is kell, én sem azért vagyok itt, hogy az ókori irodalmi tudásommal hencegjek. A lényeg, hogy ők is ugyanazokkal a motívumokkal operáltak, mint a hollywoodi filmek. Lányszöktetés, fatális félreértés, túlvilági hatalmi harcokba keveredés. És ők is megfricskázták időnként koruk Győzikéit és Kiszel Tündéit. Tehát a poénok már jóval a múlt évezred előtt le lettek lőve.

Szóval nincs új? De van!
A Tarzan például nem olyan-e mint A dzsungel könyve? Nem olvassuk élvezettel a Rómeó és Júlia-sztori különböző változatait? Hát a rengeteg útleírás-fejlődésregény? Ennyi, itt a válasz: mégis van. Ha a legtöbb klasszikust vagy kortárs bestsellert csupaszra vetkőztetem, egy ismerős sztorit látok, de az egésznek még sincs ismétlés-szaga. Kismillió novella szól az érzelmeit bevalló és aztán kikosarazott szerelmesről. És nem csak az első tetszik, amit elolvasol. Mert jól van megírva, és elég sok elem van benne, ami nem ugyanaz.

Megpróbálom pontokba szedve kivesézni a közhelyeket, de előre is elnézést kérek, ha nem leszek annyira következetes, mert ezek a dolgok átfedik egymást, sőt, beletartoznak a hitelesség kérdésébe is, amiről legközelebb tervezek írni.

Klisés történet:
Tegyük fel, hogy van egy novellapályázat, aminek a témája: Lopás. Mi jut először eszembe? Naná, hogy egy bolt. Meg egy kisfiú, akinek nincs pénze kenyérre. (Hogy tetézzem a giccset, legyen egy beteg anyukája is, aki elől titkolja a lopásait.) Aztán egy boltos. Szemet huny? Példát statuál? Akármit is választok, ezekből az elemekből szinte biztos, hogy egy elcsépelt sztori fog kerekedni, még akkor is, ha a szirupot elhagyom.
Megálljak az első ötletnél? Közvetíthetem a dolgokat mondjuk a kamera szemszögéből. Az nem ítél... Hát, határeset. Ember legyen a talpán, aki friss sztorit tud kerekíteni belőle. Inkább agyalok tovább. Annyi mindent lehet lopni, és annyiféleképpen! Vonat-felsővezetéket. Gyémántot. (Hajjaj, megint klisé-gyanús, de a történet csak történet, a sablon-megközelítés teszi majd elcsépeltté.) Bögrét. Miért? Mert emlék, például. Autót is lehet lopni, mert nagyon sietek. Gyerekként ellophatom a szomszéd néni ijesztő porcelánbabáját, mert úgy néz ki, mint a megtestesült gonosz, és nem akarok a gonosszal egy házban tartózkodni. Elégetem, összetöröm valahol... csak vissza ne jöjjön kísérteni. Lophatok szerelmi bájitalt. De ó, a lopott bájital csak lopott szerelmet eredményez: vágyaim tárgya megházasodott, és csak a szeretője lehetek. Stb.
Szóval röviden: Think outside the box. Ezt remélem, nem kell magyaráznom. Egy unásig ismerős helyzet már fél kudarc.

Narráció:
A történeten végül is nem is múlik olyan sok. Úgy tapasztaltam, hogy a megközelítésnek sokkal nagyobb a szerepe abban, hogy sem a mondanivalónk, sem az elbeszélésmódunk ne legyen közhelyes. Egy amúgy sablonos történetnél (például egy hős legyőz egy rettegett gonosz mágust) még mindig belebújhatunk a főellenség bőrébe, hogy rajta keresztül figyeljük a hős lovag ténykedéseit, vagy közvetíthetjük az egészet a lovag segédje által, aki a cselekményhez nem tesz hozzá sokat, de sajátos a narrátori hangja.

Karakterek:
A szereplőket nehéz elválasztani a „narrátori megközelítéstől”, főleg, ha valaki E/1-ben ír. De sebaj.
Jöjjön néhány elcsépelt példa, és aztán a tanulság, hogy mi a közös bennük.
Az átlagos lány: A kedvencem. Lányregények garmadája él vele, ott van rendre a fülszövegek elején, hogy Lisbeth egy átlagos lány volt... Olyan ez, mint a Fila táska. Mindenhol az átlagos lányt látod. Pedig nagyon el kéne felejteni. Először is, senki nem átlagos. Te talán az vagy, kedves olvasó? Azzá tesz, hogy a szüleiddel élsz, nem tartasz vámpírszeretőt, és nem tudsz dimenziókaput nyitni? Nem ismerlek, de látatlanban is tudom, hogy van benned valami speckó. Mindenkinek vannak egyéni vágyai, hóbortjai, félelmei, amik kiemelik a tömegből. Ha egy szereplőt becsülettel, részletesen kigondolsz és ábrázolsz, nem lesz átlagos, kivéve, ha kifejezetten papírízűre akarod írni. Másodszor, az, hogy maga a lány átlagos, azt sugallja, hogy csak az különleges vagy érdekes vele kapcsolatban, ami történik vele. Ha meg a történések a véletlen játékai, és nem sok közük van a szereplő döntéseihez, akkor az nem tesz jót a hitelességnek. A világ nem így működik. Oké, vannak véletlenek, de nekünk is lehet egy-két szavunk a sorshoz. Mellesleg, cselekvő, hibázó és diadalmaskodó főhősről akarunk olvasni, nem egy báburól. (Szubjektív vélemény: nekem ez volt a legnagyobb bajom az Alkonyattal is, nem a csillogás vagy a vega vámpírok. Csakis utálni tudtam egy olyan főhőst, akinek nincs lelki élete azon kívül, hogy pasik között dilemmázik és az egész lénye arról szól, hogy alig várja, hogy valaki jól fölrázza az életét.)
Ezekről az úgynevezett átlagos lányokról aztán persze ki szokott derülni, hogy valójában nagyon is különlegesek, néha még a világot is megmentik. (közben persze összejönnek álmaik szerelmével) Ha nem derül ki róluk, hogy speckó képességekkel bírnak, akkor meg az a verzió szokott lenni, hogy nagyobb erők hatalmi harcába keverednek, és már nem is tudják, kiben bízhatnak. Ez az utóbbi, a kiben bízzak, még érdekes is lehetne, ha az átlagos lánykánknak egynél több tulajdonsága lenne. De nincs, ő hozza az átlagos formáját, unalmasabb, mint egy robotpilóta, hiába történnek vele drámaibbnál drámaibb dolgok. Sír és bosszút esküszik, ha az ellenség megöli a szüleit, engedelmesen sikoltozik, ha majdnem halálra sebzik, pirul, ha a szerelmét látja, de semmi több. Hiteles vagyok, gondolja az író, hiszen mindenki ezt tenné... de pont ettől lesz hiteltelen.
Mit tehetsz az átlagos lányok inváziója ellen?
Először is ne gondolj a szereplődre úgy, mint átlagosra, mert akkor nagy eséllyel tényleg az lesz. Aztán. Az, hogy leírod, Lisbethnek kék szeme van, és a kedvenc együttese a Placebo, még nem teszi őt egyénivé. Az sem, hogy fél a nyilvános szerepléstől. Ki nem? Az exhibicionisták. Legyen Lisbeth kissé magamutogató hajlamú? Á, ne. Ugorjunk. Az átlagos lány sosem menő a gimnáziumban. (mert persze gimnazista, és naná, hogy új csaj) A menők mind üresfejű, buta libák, és utálni kell őket. Keresztbe tesznek a Lisbeth-féléknek. Az átlagos lány nem is lúzer – epikus hőstett lenne összejönni az osztály legjobb pasijával egy ilyen lenti helyzetből – hanem középen van. Mivel jólelkű, néha eljátssza a kiközösítettek védőszentjét. Ettől a menők csak még jobban utálják. De kipipáltuk a „jólelkű” tulajdonságot. Na? Van még valakinek egy rossz szava Lisbeth-re? Igen, nekem van. Olyan hangosan ordít, hogy „EGY KLISÉ VAGYOK!!”, hogy nem hallom a Placebo legújabb albumát. Kezdésnek máshová tenném Lisbeth-et a hierarchiában. Lehetne bukott lány a felsőbb osztályból. Hogy ezt szégyennek éli meg, vagy még örül is, hogy beszerzett némi bűnöző-sármot? Ezt is eldönthetem, újabb lehetőség az egyénítésre. Ha kigondoltam már Lisbeth lelkületét, akkor nyilván tudom a választ.
Aztán. Lelki élet. Az alkalmi hősködésre máshol is nyílik lehetőség, nem csak egy szekált lúzer vagy egy égő ház mellett. Ismered azt a(z amúgy elcsépelt) emlékkönyv-verset, hogy: „Ki másokat ismer, okos, ki önmagát ismeri, bölcs, ki másokat legyőz, erős, ki önmagát legyőzi, hős”? Lisbeth néha legyőzhetné magát. Sok helyen olvastam már olyasmit, hogy a főhős bemegy a sötét és veszélyes erdőbe, vagy ilyesmi, és csak annyi van odabiggyesztve, hogy „torkomban dobogó szívvel”, vagy hasonlók. Kár kihagyni ilyen ziccereket, én azt mondom. Ki kell fejteni az ilyet. Ha valaki legyőzi önmagát, azt már kevés dolog mentheti meg a szeretetemtől. Felülkerekedhetsz a büszkeségeden, a megvetéseden, az előítéleteiden, mind nagyon hatásos. (Pl. olvastam egy Patricia Cornwell-könyvet, amiben volt egy nagydarab, ÁTLAGOS rendőr pasas, akinek a nyomozás érdekében fel kellett fedni a társa előtt, hogy kívánja őt. Ciki helyzet volt, de a pasas a lehetőségekhez képest méltósággal tette a dolgot. Erre átlagosból rögtön élő és szerethető lett.)
Aztán. Élj együtt a karaktereddel, ha hosszabb távon szerepelteted őt. Ez is klisé, de van értelme. Kérdezd meg magadtól, hogy Lisbeth mit csinálna a helyemben? Vajon ő hogy vélekedik erről meg erről? Biztonsággal el tudod helyezni a szereplődet a naivtól a cinikusig csúszkán? Hát a bizonytalan-határozott, vagy az előre tervező-spontán ellentétek között? Jobban ismeri Lisbeth magát, mint te saját magadat? Blabla. Tegyél föl egy rakás kérdést róla, vagy akár egyenesen neki. Éljen benned egy kép róla, és mindig legyen a fejedben több információ, mint amennyit a regényedben (novelládban) is megosztasz.
A főgonosz: Általános hiba, hogy a főellenség csak gonosz, és semmi több. Legtöbben ugyan körvonalazottabb célt adnak neki, mint a világuralom, de ez nem igazán elég. Én még nem írtam klasszikus főgonoszról, csak olyan valakiről, aki szerint a cél szentesíti az eszközt. Alapjában véve a háborús bűnösök is ilyenek.
Annyit tudok tanácsolni, hogy legyen oka a gonosznak a gonoszságra (ha ő a Sátán az más), és ha egy mód van rá, legyen amúgy korrekt, sőt, gentleman. Segítse fel estéből a fiatal királynőt, akinek a birodalmát el akarja pusztítani. Bunkó és gonosz lehetőleg ne legyen egyszerre.
Hadd idézzem példának a Harry Potter Voldemortját. Voldinál nekem sokáig rezgett a léc, már-már az ok nélkül gonoszok kategóriájába soroltam, de ahogy megtudtunk egyet s mást a személyiségéről, úgy oszlott el ez a képzet. Motivációi a félelem a haláltól, az egyedülléttől. De ugyanakkor a kötődéstől, az önfeláldozástól is fél, amik a társas kapcsolatok velejárói. Nem csoda, hogy olyan pszichó szegényem, és hogy csak a félelem eszközével tudja magához kötni a csatlósait.

A jó karakterábrázolásnak nincsenek könnyen elsajátítható trükkjei, és mivel én is még birkózom a nehézségeivel, csak annyit tudok tanácsolni, hogy kerüld a kliséket. Még egyszer osztok majd észt a hitelességről, akkor megpróbálok példákat is előszedni.

Ajjaj, kicsit túl sokat írtam az átlagos lányról. Akkor a Szőke herceg, a közhelyes kifejezések meg a többi marad legközelebbre. Főleg, hogy a regényem is szeretne folytatódni.

2012. február 5., vasárnap

Észosztás

A sok pozitív visszajelzés után, amit Haidey pályázatán kaptam, úgy érzem, itt az ideje, hogy én is osszam egy kicsit az észt. Az is erre indított, amit a bloggeren tapasztaltam, sok ember blogját böngészve, írásaikba belenézve. Arra jutottam, hogy kevés a jó történet, és még inkább kevés az olyan blogger, aki meggyőzően, jó stílusban ír.
Nem hiszem, hogy az én blogregényem és stílusom világrengetően szuper lenne, de még a túlfejlett önkritikámmal is el kell ismernem, hogy tudnék néhány tanácsot adni a nálam kiforratlanabbaknak.

Tervezek egy bejegyzést a történet-klisékről és ezek csapdáiról, de most álljon itt az, amit az önfejlesztésről megtapasztaltam. Mi kell ahhoz, hogy jobb legyél?

Tehetség? Én is ezt hittem az elején, de rájöttem, hogy ez csak egy nagyon keskeny tortaszelet az egészből. A gyakorlat sokkal fontosabb, meg az, hogy „írós” fejjel gondolkozz. Lehet, hogy ez utóbbi már a tehetség része, de ha magától nem is áll rá az agyad, lehet fejleszteni, ellentétben a veleszületett, túlmisztifikált tehetséggel, amit én nem is tartok valami nagyra, mert önmagában még senkit sem tett íróvá.

Olvasás? Ez viszont kikerülhetetlen. A tanácsom: Ne csak regényt, hanem mindent. Újságcikket is. Drámát is. A drámát különösen ajánlom, én ezt tartom a legnehezebb műfajnak (talán csak a jó vicc nehezebb), és olvasása remekül fejleszti a párbeszéd-író készséget. Hiába kötelezted el magad a történelmi romantikus regénynek, például, mindenképp kóstolj bele más műfajokba is. Legyél képben, ki milyen eszközökkel él! És akár sci-fihez is meríthetsz egy nagyszerű ötletet egy romantikus novellából, sosem lehet tudni.
Az sem mindegy, hogy hogyan olvasol. És ez a lényeg. Ha tudatosan, kritikus szemlélettel állsz a könyvekhez, sokkal többet tanulhatsz el az írók mesterfogásaiból. Én mindig úgy állok egy könyvhöz, mielőtt elkezdem olvasni, hogy tanulni akarok belőle. És ha épp elámulok, megkérdezem magamtól: mitől is? Mert eddig csak sejtette a dolgokat az író? Ha nagyon együtt érzek a főhőssel, akkor is megpróbálok tudatosan is rájönni, hogy miért? Mert ugyan még egy pozitív jelzőt sem ejtett el róla az írója, de most a tetteiből kiderült, hogy mégis van szíve? Stb. Tehát az a lényeg, hogy ha bármikor érzem, hogy az olvasottak különösen erősen hatnak az érzelmeimre, magamba nézek, hogy pontosan miért. Ez eleinte nehéz lehet, de ha hozzászoksz, semmit sem von le a könyvek élvezeti értékéből, sőt!

Gyakorlat? Igen. Méghozzá sok. Akár írd meg a fura kinézetű nőt, akit a vonaton láttál. Bármit. És ami még kell, a régebbi írásaid kíméletlen felülvizsgálata. Merj rombolni, a Backspace nem harap. A digitális dokumentumokból amúgy is annyi változatot készíthetsz, amennyit akarsz...

Figyelem? Ez alatt én azt a készenlétet értem, amivel a világot nézem – mit lehet ebből megírni? Bármire is figyelsz, írós szemmel figyeld. Mitől olyan egyedi XY beszédmódja? Mitől olyan ez a tanár, mint önmaga karikatúrája? Milyen jelzőkkel írnád le a legjobb barátodat? A jólelkű, megértő, őszinte kivételével, mert ezek alapok, klisék, és nélkülük még kihívás is van a dologban. Ha hallasz egy sztorit, tedd el, és később dolgozd át a múzsa műhelyében – ahol akármi lehet belőle! Ne csak az íróasztalod mellett legyél író, hanem a nap 24 órájában – készenlétben, minden eseményre a tökéletes kifejezéseket keresve.
Még egy adalék: Nem akarom a kiskorú kollégákat rosszra biztatni, de a kocsmában teremnek a legjobb történetek. :)
.
Fantázia? A kreativitást nem lehet erőltetni, ez tény. De fejleszthető az is. Ezt a területet a legjobb szórakozás fejleszteni: csak el kell agyalni mindenféle hülyeségen. Például hogy kerül egy történetbe a hajléktalan bácsi meg az UV-zöld flamingózsír. Vagy hogy Dr. Wetterspring Hugó, diplomás mágus miért csak a vécén bír varázsolni? A lényeg: nézd a dolgokat másképpen. Jó vicc. És gyakran tanulságos.

Egyedi hang? No para, kifejlődik az magától. Én azt hiszem, kezdem megtalálni az enyémet. Anno mindig volt egy példaképem, először úgy akartam írni, mint XY, aztán mint Z. Persze egyik sem jött össze teljesen, de sokat tanultam belőle, hogy tudatosan alkalmaztam a „mestereim” módszereit. Aki tudatosan tudja befolyásolni a saját stílusának alakulását, hát, az előtt le a kalappal. Én még mindig úgy érzem, hogy a stílus maga az ember, és ha úgy érzem, megtaláltam a tökéletes kifejezést, akkor valójában csak a hozzám leginkább illőt találtam meg. Tanácsom: kerüld a kliséket! (ezekről külön is írok majd)

2012. január 23., hétfő

Hetven (2/2)

Leó arca fájdalmasan összerándult, amikor meglátta őt az ablakon keresztül. De azért beengedte, próbálta volna nem beengedni. Egy csaj volt nála, akit Hetven még nem látott, vékony, barna bőrű lány, két embernek is elegendő fekete hajjal a fején. Zavartan felnézett az újságolvasásból, amikor bementek a szobába.
– Bell, ő Hetven, Hetven, ő Bell – Leó csak ennyit kívánt szólni a dologhoz. Aztán gyorsan a pince felé indult, ahol a meshral-vizet tartotta.
– Már nem Terrával jársz? - kérdezte Hetven. Máris arra gondolt, hogy meg kéne környékeznie Leó volt csaját. Régen kerülgette, amikor még az öccse nagy haverjával, azzal a Yirrel volt együtt. Hogy szerette azt a gyereket! A világért nem csalta volna meg. Jó csaj volt Terra, csak kicsit ideges. Hosszú távra pont egy ilyen türelmes ember való hozzá, mint Leó, de megvigasztalni azért meg lehetne...
– De, vele járok. Bell nem a barátnőm.
– Akkor mi?
– Nem mindegy? Itt van, és kész.
– Hát, végül is...
– Csak ne mozdulj rá, kérlek szépen.
– Azt mondtad, nem a barátnőd.
– Akkor se. Amúgy sem csajozni vagy itt.

2012. január 16., hétfő

Hetven (2/1)

Hetven sztorija is a Húsdaráló térhez tartozik, de még nem tudom, hová illesszem a kronológiába, ezért nincs hozzábiggyesztve, hogy hányadik rész.

– És most – kezdte a Kisrádió lemezlovasa – küldenénk egy számot egy régi ismerősünknek. Ez nem kívánságműsor, de nekünk szabad ilyet. Hetven, ha esetleg hallgatod ezt, neked szól a Highway to Hell az AC/DC-től. Kacsintok is, de azt nem látod. Üdv, kollega.
– Na, nyomd már be, még azt hiszik, gyengéd érzelmeket táplálsz iránta, és most akarod megkérni a kezét. Amúgy csak a te ismerősöd. Ki az a Hetven, egyáltalán?
– Hát én! – bömbölte Hetven a kis szobába lépve, és felcsavarta a rádiót. Szárazra törölte a haját,  és közben vadul ropta a parkettán. Számot küldtek neki! Persze jobb lett volna, ha egy lány teszi, de így is nagyszerű érzés volt. Highway to Hell! Ez aztán jól összefoglalta az életstílusát. Kerekebb volt a világ, mint valaha.
– Ne nézzél – mordult az öccsére Hetven, amikor meglátta a lesújtó pillantást, amit felé küldött. - Ki fog neked számot küldeni, mi?
– Leszarom. - felelte a srác undorral. -  Amúgy meg csörög a bunkofonod, te állat.
Hetven kénytelen volt lehalkítani a rádiót. Imádta azt a mobilt. Az összes haverja közül csak neki volt mobilja, mindenki más túl drágának találta, vagy attól félt, hogy belemegy a meshral, és dobhatja ki a kukába. Hetven ragaszkodott hozzá, hogy mindenhol elérhessék. Mivel fülkésről ingyen telefonált, szinte soha nem hívott senkit mobilról, de őt gyakran keresték az üzlettársai.
– Mondjad – így szokta a telefont fölvenni.
Egy fojtott, rekedtes hang szólt bele, hogy helló. Kicsit sem volt szimpatikus Hetvennek.
– Egy haverom adta meg a számod. Te vagy Hetven, ugye?
– Az. Mi kéne ha volna?
– Te vagy, aki a telefonkártyákat... megbütyköli?
– Megbütyköli? Poháralátétet csinálok belőlük. Kell egy?
A srác nyilván azon gondolkozott, hogy ez valami kód-e, hogy poháralátét, vagy Hetven csak simán szórakozik vele. Még az is olyan idióta volt, ahogy hallgatott. Hetven szerette volna elküldeni a fenébe, és jót röhögni rajta, az sem baj, ha kihagy egy kis üzletet.
– Hát jó, kérek. Mennyibe kerül?
– Hát jó, kérj. Száz nagy Zup. De neked lehet, hogy több, még gondolkozom rajta.
Egy ingerült sóhaj hallatszott a vonal túlvégén, és Hetven szája vigyorra húzódott.
– Száz Zup. De ha ennyire nincs kedved hozzá, hagyjuk a francba.
– Na, most igen, vagy nem?
– Legyen.
– Akkor megtalálsz a Rózsán, a restiben. Holnap este héttől. Kártyát hozzál.
– És honnan fogom tudni, ki vagy?
– Mindenki ismer ott. Kérdezz rá.
– Jó.
– Még szép, hogy jó. Na ég veled, okostojás.

2012. január 2., hétfő

Nagy meta bejegyzés

BÚÉK mindenkinek! Hadd írjak egy kicsit arról, hogy állok most a sztorival. Főleg abból az alkalomból teszem ezt, hogy valaki végre válaszolt a "bétázós" kérdéseimre. Azért az idézőjelek, mert a bétázás klasszikusan a helyesírási hibák, stb. kiszűrése, én meg inkább a sztorival kapcsolatban kérek visszajelzéseket.
Hosszú út van még előttem, és valószínűleg elég rázós is lesz. Egyre inkább úgy érzem, hogy ki kell gyomlálnom jó sok mindent a HD-ből (igen, HD és nem HT, mert a HT nekem már örökre a Hatóságilag tilos marad - kamaszkori punk korszak rulez), jól ki kell őket törölnöm, akármilyen élvezettel teremtettem is őket. No de ilyen ez.

Ha valakit érdekel, miért van nagy káosz a fejemben a regénnyel kapcsolatban, annak elmondom. Először is össze-vissza írom a részeket. Ha épp egy érzelmes jelenet következne a sztoriban, és ehhez semmi kedvem, akkor megírom egy előzményét, vagy egy folytatását.

Mivel eddig ez nem volt blogregény, a folytatást váró olvasókkal, úgy gondoltam, túl rövid az élet ahhoz, hogy lineárisan haladjak, és ha nem megy, görcsöljek. Ennek az lett az eredménye, hogy a részek eléggé különálló sztorik lettek, de novellának mégis önállótlanok. Nem valami egyszerű összefűzni őket, sőt, az sem egyszerű, hogy az időrendiséget tisztázzam. Két fő vonalon (Bell-Leó, és Yir-Kadarka) fut a cselekmény, és van, ami egyszerre történik. Amivel még jobban megnehezítem a saját dolgom, az az, hogy nem csak a fő sztorivonal létezik, hanem hozzájuk lazán kapcsolódó részek is (ezekből még nem tettem fel egyet sem). És fogalmam sincs, mit csináljak velük. Némelyik ki lesz hagyva, különben a terjedelem az egeket fogja ostromolni, na de ezekből is sok fontos dolgot megtudunk a világról. És én elsősorban a világ portréját akarom megmutatni.

Több alternatívát találtam ki.
Lehet, hogy csak a fősztori lesz a végső változatban, és a spin-off sztorikat egy

weboldalon közlöm. (hüpp)
Esetleg az egész Kadarka-Yir vonalat törlöm a HD-ból (dupla hüpp)
Vagy mindent benne hagyok, csak a kevésbé fontos anekdotákat lerövidítem. (mission impossible?)
Vagy egy 500 oldalas izé lesz belőle, úgy, hogy mindent meghagyok. Esetleg olyan hipertext-szerű formabontó szerkesztésmóddal, hogy lapozz a 314.oldalra, ha tudni akarod, hogy milyen volt Yir első munkája. (aztán felébredek, mert a lábam belelóg a bilibe.)

Szóval agyhalál van. A választ majd megszülöm egy szép napon, addig meg igyekszem a
kiegészítő sztorikat is feltenni ide.