Általában így van ez velem meg a múzsámmal: kezdetben vala a világ. Néha már röhejes: elmegyek egyet sétálni, és bumm! háttérvilág. Az első pár órában persze mindig egy szuperül egyedi, lenyűgöző univerzumnak tűnik, lehetőségek kincsestárával, olyan színekkel, amilyeneket még soha senki nem villantott a zsánerirodalomban... aztán persze szép lassan leereszkedem a földre, és rájövök, hogy ezzel egy saját ötletet kevertem újra, azzal meg egy az egyben lemásoltam ezt meg azt a filmet/animét/bármit, csak mágia helyett kvantumvírus van, és több a borongás meg a gyártelep.
Tízből egy ilyen semmiből kialakuló világkezdeményből lesz tényleg használható világ, és akkor is többnyire évekig hever az agyam egyik fiókjában, mire kidolgozok rá egy novellát, vagy rájövök, hogy kompatibilis egy háttérvilágot még nélkülöző konfliktussal.
És vannak a makacs világok, amik nem érik be novellával, regényt követelnek.
Valószínűleg ezt a módszert is éppolyan nehéz követni, mint a fordítottját (sztorihoz a háttérvilágot? Nekem ez egzotikusabb érzés, mint fugut enni egy apró szigeten).
Nincs rá receptem (Ó, ha lenne! Á, nem, ha volna receptem rá, valószínűleg futószalagon menne az egész, és a múzsám még eskü alatt is letagadna.).
De van pár jó kérdésem:
Mi a legnagyobb különbség a valóságban és az adott világban való élet között?
Most éppen a Húsdaráló tér világára szeretnék egy új sztorit írni, ezért ezt veszem példaként. Az urban fantasy, a való világtól főleg abban tér el, hogy van benne a meshral, ami esetenként úgy működik, mint a mágia (embereknek szuperképességet adhat), de katasztrófát is okoz időnként, és az átlagemberek félnek tőle. Legfontosabb jellemzője, hogy kiszámíthatatlan, rejtélyes és megosztja az embereket - valaki fél tőle, de van, aki egyenesen gazdagságot remél belőle, és szerencsét próbál.
Ez egy rugalmasan használható fantasy elem, könnyen kiélezheti a drámát és felforgathatja az emberek életét. Egy hatóság próbálja kordában tartani, de ők sem mindenhatók. Ráadásul, mivel a veszélyes embereket bezárják, a hatósághoz sok negatív képzet kapcsolódik, maga is egy megosztó dologgá alakult.
Mitől más ott és akkor élni? A különbségek inkább csak hangulati elemek, vagy alapvetően befolyásolják az életet?
Természetesen nem akarom kilistázni ide a világ összes jellemzőjét, de a lényeg összeállt: a Húsdaráló tér világa kicsit "rusztikusabb", mint a miénk, mert bár a meshral ritka jelenség miatta mégsem vehetnek semmit 100%-ra az emberek. Van egy tényező, ami érthetetlen, lenyomozhatatlan, ijesztő, de olykor csábító is. Bárki találkozhat vele, gazdag, szegény, felnőtt vagy gyerek, nem kell toronyszobában nevelkedett mágusnak lenni hozzá. Bárkinek extra lehetőséget adhat (mi lesz, ha egy átlag Gipsz jakab vagy, és egy napon élő droggá válsz? És ha egy drogprevenciókat tartó aktivista vagy? Mi van, ha mindig is meg akartad ölni a szomszédot, aztán egy napon egyikőtök beszerez egy érintéssel mindent szétégetünk jellegű képességet?), de bárkinek meg is nehezítheti az életét (hogy fogsz tévézni a családdal, ha holnaptól zavarod a vételt?).
A hangulati elemeket sem tartom értéktelen dolgoknak, mert nagyon erős jellemzői lehetnek egy sztorinak, de ha csak ilyeneket eredményez egy háttérvilág, akkor keresgélek még. A Húsdaráló térnél például ilyennek számít a rengeteg babona és városi legenda, meg az egész "több dolgok vannak égen s földön" hozzáállás, szembeállítva a modern ember világszemléletével.
Mi az a szituáció, amivel a legjobban kiaknázhatom a háttérvilág furcsaságát, történetalakító lehetőségét? (Ha ezt megválaszolom magamnak, az már egy fél történet, itt már jó vagyok)
Hát, itt tartok most. Az biztos, hogy a félelemre fogom felfűzni az egészet. Részben magából a háttérvilágból adódó félelmekre, részben a karakterek saját félelmeire, amire a meshral dráma-kiélező hatása ráerősít.
Egyelőre ismerkedem a karaktereimmel. Még csak szerepek, de már kezdenek egyénivé nőni, kezdenek azokon a problémákon agyalni, amiken én is szoktam, ami elég biztató kezdet.
Jó sokat kell gondolkoznom a válaszokon, és az első megoldás a legritkább esetben lesz jó.
Valaki egyszer megkérdezte, nem rideg és lelketlen dolog-e így történetet keresni. Azt mondtam, nem, de megmagyarázni akkor nemigen tudtam. Most már talán.
Csak agyból szerintem nem is lehet írni. Mert hahó, sorsokkal, félelmekkel, motivációkkal dolgozom. Az ilyesmit az agy legfeljebb felügyeli, hogy logikus maradjon. És ha beszól, hogy hé, ez nem tisztára olyan, mint a te saját félelmed? akkor még eggyel hátrébb ültetem. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése