Leó arca fájdalmasan összerándult, amikor meglátta őt az ablakon keresztül. De azért beengedte, próbálta volna nem beengedni. Egy csaj volt nála, akit Hetven még nem látott, vékony, barna bőrű lány, két embernek is elegendő fekete hajjal a fején. Zavartan felnézett az újságolvasásból, amikor bementek a szobába.
– Bell, ő Hetven, Hetven, ő Bell – Leó csak ennyit kívánt szólni a dologhoz. Aztán gyorsan a pince felé indult, ahol a meshral-vizet tartotta.
– Már nem Terrával jársz? - kérdezte Hetven. Máris arra gondolt, hogy meg kéne környékeznie Leó volt csaját. Régen kerülgette, amikor még az öccse nagy haverjával, azzal a Yirrel volt együtt. Hogy szerette azt a gyereket! A világért nem csalta volna meg. Jó csaj volt Terra, csak kicsit ideges. Hosszú távra pont egy ilyen türelmes ember való hozzá, mint Leó, de megvigasztalni azért meg lehetne...
– De, vele járok. Bell nem a barátnőm.
– Akkor mi?
– Nem mindegy? Itt van, és kész.
– Hát, végül is...
– Csak ne mozdulj rá, kérlek szépen.
– Azt mondtad, nem a barátnőd.
– Akkor se. Amúgy sem csajozni vagy itt.
– Nyugi, nem is tetszik – vigyorodott el Hetven, és félreállt, hogy Leó kinyithassa az ajtót, egy külön helyiségét a pincében, amiben nagyon kevesen tudták, mi van. Hetven tudomása szerint rajtuk kívül csak Yir és az a férfi, aki olyan macskákat tenyésztett otthon, mint Cink. De Hetven volt az egyetlen, aki véletlenül tudta meg.
A szoba kicsi volt, és nem volt rajta felső ablak, csak egy szellőző. A tér közepén asztal állt, tetején elektromos főzőlap és az a fura, lábbal hajtható szerkezet, amivel mozgásban lehetett tartani a vizet. Háttérben pedig egy szekrény, aminek Hetven nagyon szerette volna ismerni a tartalmát, de sajnos egyik üvegen sem volt címke.
Leó csak egy egyszerű kattintással kapcsolta fel a lámpát; a világítás itt nem energombáról ment.
– Amúgy mi a nagy helyzet veled, Leó? Ezer éve voltatok a Virágomban.
– Nem járok már kocsmázni. Meló, gombák, minden. Nincs időm meg energiám.
– Ja. Gondolom. Pedig épp ezért kéne kiereszteni a gőzt.
– Ha annyira érdekelne a harci helyzet, akkor is jöhetnél, ha épp nem kell semmi.
– Mert úgy örülnél nekem?
– Eldumálnánk egy-két dologról. És legalább tudnám, mekkora hülyeséget csinálsz éppen.
– Azt hittem, szemmel tudsz tartani. - mosolygott Hetven. Valami groteszk, mazochista módon elkezdte élvezni a helyzetet.
– Annyira nem, mint szeretném – felelte Leó, és összefonta a karját maga előtt. - Én a helyedben az öcsémmel is jobban vigyáznék. Hallottam, nem játszol vele fair módon.
– Fogadok, hogy ezt ő mondta. Amúgy mióta vagy családsegítő, vagy ilyesmi?
– Ha elég ideig cseszegeted, még a végén ő fog följelenteni.
– Na ne! Idejövök tök békés szándékkal, és itt találom magam egy rohadt nagy zsarolásban! Mi az, hogy följelent? Ezt is mondta?
– Félreértsz, haver, nem mondott semmit! Csak láttam már ilyet. És eszembe jutott.
– Eszedbe jutott, mi? Ne ijesztgess ilyenekkel, jó?
– Tudod, paranoiás vagyok. Azért csak figyelj oda.
Hetven megvetően horkantott.
– Még a végén azt fogom hinni, hogy tényleg meg akartok zsarolni.
– Senki sem akar. Te jó ég, inkább befogom a számat. Így is túl nagy a feszkó.
– Akkor ne mondj ilyeneket, ember!
– Jó, akkor másféléket mondok, de az sem fog jobban tetszeni. Ugye tudod, hogy nem jöhetsz hozzám mindig? Be akarom fejezni ezt.
Csak nekem, vagy mindenki másnak is? - gondolta Hetven, de hangosan csak annyit kérdezett, hogy ugyan miért.
– Tudod, hogy miért, pajti.
– Te tényleg tök paranoiás vagy. Tőlem ugyan nem kell félned.
– Kac kac – mondta Leó, és Hetven úgy látta, kezd gyöngyözni a homloka. - Ismerlek. Ha elfogy a pénzed, fenyegetőzni fogsz.
– Na köszi, hogy ilyen jó véleménnyel vagy rólam. Betyárbecsületről hallottál már?
– Ó, de még menyit.
Hetven izgatottan megnyalta szája szélét, és nevetett a szeme, amikor folytatta:
– Ha elfogy a pénzem, még mindig ott vannak az infók.
– Kispályás vagy te, Hetven, megvagyok anélkül is, amit te tudsz.
– Ezt nem hallom ám örömmel. Mert ma speciel tudok egy nagyon jó kis sztorit, ami neked csemege volna.
– Egen?
– Egen. És tudod, mikor fenyegetőznék? Ha lehúzod a rolót az orrom előtt. Csak akkor. Akkor is csak talán.
– Akkor már minek? Senki nem találna semmit.
– Ha tényleg abbahagyod, nem. Látod? Nem vagyok én rossz ember. Nem döfnélek hátba.
– Szent Hetven, az ártatlan – mormogta Leó, de azért megtoldotta egy komolytalan vigyorral. - Na jó, hadd halljam, miket fogsz csinálni mostanában?
– Semmi extra. Pénteken megyünk szétrúgni egy-két segget. Meghívott egy cimborám. De ez inkább a rendőrségre tartozik, nem rád. Meshral vonalon semmi extra nem lesz. Csak ijesztgetni megyek velük. Aztán... tudtad, hogy a Hosszúék elköltöztek? Újabban ott csinálják a bariákos partikat, ahol régen a TV-torony volt. A bezárt pékségben. Valamelyik majom családjáé az üzlet.
– Ez a csemege?
– Nem, ez pékség. Haha.
– Hülye.
– Na és ott szoktak összegyűlni, onnan mennek partizni is meg minden. Biztos tartanak ott egy rakás bariákot is, mert annyira tele van a hely meshrallal... éjszaka még szikrák is röpködnek, én is láttam. Tudsz róla?
– Én nem, de az illetékes, az lehet. Majd rákérdezek. És mi a csemege?
– Van egy gyerek, aki Hosszúékkal lóg. Valami Orlandónak vagy Orfeusznak hívják, nem tudom pontosan, de ott dolgozik az elektronikai boltban a Húsdaráló térnél. Szőke, és tetoválás van a nyakán. Na, neki van otthon valami szeretője, akit vidékről szerzett, azt pletykálják, hogy vette az anyjától. Egy kicsit fogyatékos a csaj, vagy mi. Nem tud nemet mondani, mert nincs önálló akarata. Meshralos, mint a fene. Láttam én is, olyan, mint egy nagy gyerek, mindenkinek a szemébe néz, és sosem mond semmit.
– Hajj, ez nagyon homályos ám, tudod?
– Lehet. De szerintem nézz utána. Hosszúék amúgy is megérik a pénzüket, igazán rájuk férne, hogy valaki közelebbről is megnézze, miket bizniszelnek.
– Hajjaj – sóhajtott Leó. - Na jó, talán utánanézek. De ez is rendőrségi ügy.
– Leó megcsóválta a fejét, aztán lehajolt, és az asztal alól elővett egy ötliteres műanyag kannát.
– Nulla hetvenöt kell megint, ugye?
– Ha többet is adsz tíz nagyért, akkor többet.
– Többet? Isten ments. A meshralos papírodat is le kell pecsételnem, ne felejtsd el.
– Az csak egy rohadt pecsét, olyan nagy fáradság az?
– Az. Kockáztatok vele a kedvedért, felfogod? Ezt hívják korrupciónak. Elvehetik miatta az állásom, és le is csukhatnak. Nem szívesség kategória. Lehet, hogy tizenhárom dimped van, de ki lehet mérni, hogy különösen aktív. Rájönnének, hogy nemcsak simán mágneses aktivitás, hanem finomhangolható mágneses aktivitás, amire mindenki rámozdul, mert sok visszaélést lehet vele csinálni. Ott és azonnal bevinnének, hogy leteszteljék, pontosan mit csinálhatsz vele, engem meg felelősségre vonnának, hogy miért nem láttam. Vagy rögtön meg is vádolnának, hogy együtt bizniszelünk.
– Jól van, értem, nem kell túlmagyarázni. Ember, micsoda üzleteket csinálunk mi itt egymással... – – – Hiányzik az, ami régen volt.
Leó tökéletesen értette, mire gondol. Neki is hiányzott az egész, a bulik, a balhék, de főleg az az érzés, hogy előtte az egész élet, és hogy a világ megváltható. Csak pár éve lett vége, de máris szirupos nosztalgiában úszott minden emlék.
– Látod, ez az, az üzletek. Nem akarom kísérteni a sorsot, azért fogom abbahagyni ezt.
Felrakott egy műanyag palackot is az asztalra, és egy tölcséren át óvatosan megtöltötte vízzel.
– Ugyan, a sorsot azt mindig kísérteni kell – vigyorgott Hetven szomorkásan. - Nehogy ő kísértsen téged.
Amint Leó rácsavarta a kupakot az üvegre, Hetven barátilag hátbavágta.
– Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen, ember!
– Attól félek én is. De akkor is keress másik forrást.
– Nem tett jót neked a közszolgálat, Leó. Tiszta ideg lettél.
– Hagyd már ezt a dumát!
– Cink megvan még?
– Valahol. De nem keresem meg neked.
– Nyugi már. Nem is kell, csak kérdeztem. Akar a fene lelassulni, most örülök, hogy pörgök.
– Helyes.
– Szerezz egy pörgetős macskát is.
– Jó. Majd csak a te kedvedért.
– Ember, komolyan be kéne ülnünk kocsmázni. Ezer éve nem partiztunk együtt.
– Igaz.
– Tudom, azt akarod mondani, hogy majd átgondolod, mi?
– Ismersz te engem – villantotta rá a mosolyát Leó, igazából pedig azt mondta volna, hogy egy ilyen kocsmázás csak leleplezné, hogy ő és Hetven, meg egyáltalán a világ legtöbb dolga mennyire nem az igazi már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése