2011. december 29., csütörtök

Inspirációk és kiadók

Először is azoknak, akik linket cserélnének:
Volt szerencsém olyan lelki alkattal születni, amely nem csipázza a chatbox intézményét, ezért kérlek titeket, hogy valamelyik infós stb. bejegyzéshez kommenteljetek, ha ilyen szándékotok van.
Még alakítok az elrendezésen, és egy szép napon talán mégis lesz cbox, de egyelőre nincs.

Amit még akartam, hogy összeírom, mik inspirálták a sztorit. Mindenből egy kicsi. Többnyire a tudatalattim intézte nekem az ihletet, és ezeket úgy kellett visszakeresni, de azt hiszem, főleg ezek inspiráltak.
Márquez: Száz év magány Ez ugyan rohadt nehéz egy olvasmány volt, de azzal fogott meg, hogy a legnagyobb abszurditásokat meg furcsaságokat keverte a valósággal és a történelemmel. Hogy is hívják? Mágikus realizmus? Hát, akkor még nem volt urban fantasy...:)
Bodor Ádám: Sinistra körzet Életem egyik legbrutálisabb olvasmánya. Szociohorrorban kenterbe veri Spiró Csirkefejét meg Gorkij Éjjeli menedékhelyét. Koszosnak érzed magad tőle, és bűnösnek. Amivel inspirált, az nem ez volt, hanem itt is a hagyományos meg a természetfölötti világ keveredése, ráadásul finoman és úgy, hogy ez egyáltalán nem volt lényeg, csak háttér. Pl. a csaj, akinek világított a szeme, mint a macskáé, amikor menstruált, vagy az a nő, aki szőrbundát növesztett egy nap alatt... Ami még nagyon megragadt bennem, ahogy azokkal elbántak, akik elkapták azt a halálos influenzát, vagy mit, hát, nem lövöm le, de durva volt nagyon. És lehet, hogy erre is gondoltam valahol tudat alatt, amikor a haldokló meshralosok számára épített bunkereket kitaláltam.
Csepregi: Szintetikus Álom Magyar csávó írta, és kb olyan világról szól, mint a Szárnyas fejvadászé, kínaiak mindenhol, monszunesők, stb. Csak talán egy picit cyberpunkabb. Úgy néz ki a borítója, mint egy nagyon gagyi sci-fié, és ha nem olvasok róla tök jókat, le sem veszem a polcról. De levettem, és nagyon tetszett. A karakterek rohadt jók, még jobbak a csavaros sztorik... szerintem nagyon pöpec. De nem is ez a lényeg, hanem a szerkesztésmód! Na, az volt olyan az én összefüggésekre éhes agyamnak, mintha hájjal kenegetnék. Különálló novellák, amik úgy kapcsolódnak össze, mint a való életben a dolgok... Pl. a két maffiás arc elmegy egy bárba, és ott van egy zongorista, akinek egy másik novella mutatja be az életét... vagy egyik sztoriban történik egy deus ex machina jellegű dolog, és a másikból kiderül, hogy korántsem volt az, hanem nagyon is logikus következmény volt. Aaah, imádom az ilyen szerkesztésmódot. Most már keresni fogom az ilyeneket. Hasonló könyve van Kosztolányinak, MItchellnek meg állítólag van Rakovszky Zsuzsának is, de én nem találtam még meg, melyik. Ha netán ismer valaki ilyen könyvet, akkor ne habozzon.
Városi legendák Asszem, könyvet is olvastam róluk, meg persze ott van az urbanlegends.hu. A mai napig lenyűgöz a városi legendák terjedése, meg az a képlékeny határ, amin belül még elhisznek dolgokat az emberek.
Animatrix: Beyond No comment. Nézzétek meg. Nekem a kedvencem volt ez a rész.
Frederik Pohl: Átjáró Itt az tetszett nagyon, hogy az emberek csak találgatnak, mégis használják az idegen lények technológiáját, hol reszketve, hol fölényesen, hol városi legendákat szőve.


Könyvkiadási piacfelmérésem eredménye lesújtó. Röviden: kevés kiadó hajlandó tárgyalni veled, ha a neved nem adja el a könyvet. És az áraktól elakad a lélegzeted. De nem kicsit ám. Ezek ellenére összegyűjtöttem pár kiadót, akikkel érdemes lehet próbálkozni (2011-es adat).

Nézőpontok Kiadó
Réz és Társa
Csengőkert Kiadó
Stbkönyvek
Lilli "kiadó"
Trivium
Pionner
Jaffa Kiadó
K.u.K. Kiadó
Egmont (Dark)
Carta Light
Metropolis Media

Közben a regényemet is elkezdtem a szokásos kritikus szemléletnél is kritikusabban nézni, és megint találtam egy rakás hibát. Némelyik megoldható, de a legnagyobbak nem: a karaktereim. Amikor elkezdtem az egészet, Leót tekintettem főszereplőnek, most meg azt látom, hogy két női szereplő kapja a legtöbb screen time-ot. Ach. (melodráma és operett.) Még úgy öt résznyire vagyok a regény végétől, és valamivel több résznyire attól, hogy mindet felrakjam a blogra.

2011. december 23., péntek

Bannereim

Helló mindenkinek!
Aki szeretne linket/bannert cserélni velem, annak  itt a rendelkezésére állnak a bannereim. Ha netán más méret is kell, akkor csak szóljatok és rittyentek egyet.
Én is szívesen "reklámozok" másokat, elsősorban történet-blogokat, mint az enyém. Kikötésem csak annyi, hogy ne fanfic-ek legyenek. Remélem, megértitek.

2011. december 19., hétfő

Bétázó kérdések

Ha elolvastad az egészet, sokat segíthetsz egy éhező szerzőpalántának azzal, ha megválaszolod ezeket. A visszajelzés nekem nagyon de nagyon fontos, csak ezt állíthatom szembe az állandóan ostromoló kételyeimmel. Légy nyugodtan kíméletlen, azt szeretem, ha megmondják az őszintét.


Világ
1. Összefüggő és meggyőző volt a bemutatott világ?

2. Voltak zavaró fehér foltok, meg nem magyarázott jelenségek?

Hasonlított-e az egész valami másik könyvre vagy filmre? (Feltűnő hasonlóságra gondolok)

3. Milyennek érezted a hátteret, a világ hangulatát (kíváncsi vagyok, kinek mi jön át) Csak néhány jelzőt szeretnék.

4. Szerinted szükség van a "Leó bemutatja a meshral működését" részre?


Sztori
5. Oké, még csak félkész a regény, de nem érezted úgy, hogy hiányzik belőle egy erősebb történet? Nem volt unalmas stb?

6. Találtál valami következetlenséget/logikai hibát a történetben?

7. Volt olyan történetszál, ami szerinted kihagyható?

8. Volt olyan rész a sztoriban, amit hosszabban ki lehetett volna fejteni, vagy épp lerövidíteni?


Karakterek
9. Meggyőzőek voltak a figurák? Kellően elkülönült a személyiségük?

10. Van benne papírízű, lapos karakter?

11. Kedvenc szereplő :) ha volt ilyen?

12. Ki az, aki nem volt szimpatikus?


Stílus, szerkesztésmód

13. Hiányzik valami a HD stílusából (humor, drámaiság stb)?

14. Szerinted belefér az urban fantasy műfajba, hogy kicsit széttöredezett a cselekmény, és a fő történetszál lezárása után is következnek majd novellaszerű, rövidebb történetek?

15. Zavaró volt a sok anekdota és kitérő mini-sztori?

Infók és megjegyzések

Avagy bővebben arról, mi is ez.

A Húsdaráló teret évekkel ezelőtt kezdtem el írni, és azóta folyamatosan csiszolgatom. Noha régóta írok, és sok történetet, ez a legelső komoly sztori, amiről úgy érzem, megérdemli, hogy a kiadókat ostromoljam vele, és amit büszkén látnék nyomtatásban. Persze addig még be kell fejeznem, és körül kell néznem a könyvpiacon. E blogra a már elkészült részeket és a tökéletesítés, kiadókeresés, reklámozás körüli tapasztalataimat fogom feltenni.
Bétázókat (előolvasó) keresek hozzá, szóval, ha vannak ilyen ambícióid, várom a javaslatodat! És ha bármi tanácsod vagy megjegyzésed van, annak is nagyon fogok örülni, mert nagyon kevés visszajelzést kaptam eddig.
És mindenkit megkérek, hogy ne lopja el. Oké? Ez az én szívem és lelkem. Fél lábbal mindig ebben a villágban tocsogok.
A lényeg egyelőre ennyi. Béke. :)