2018. október 26., péntek

Hogyan (ne) írjunk két regényt

Nem tűntem el, csak sűrűbb lett az offline életem, és csökkent a blogolási hajlandóságom.

A Húsdaráló tér viszont köszöni, megvan, sőt, még készül is. A cselekménye már a negyedik, amit kitaláltam a háttérvilágra, és szigorúan számolva ez már gyakorlatilag a hatodik átírás lesz. Nem, nem kívánom elengedni a témát, most úgy tűnik, menni fog ez.
Mellette írok még egy regényt, a Karmazsint, ami szintén magyar urban fantasy,  és korábban közöltem belőle részletet itt is. Azóta persze teljesen megváltozott, de az anyja azért még ráismer, ha nagyon meresztgeti a szemét.
Szóval egy borzasztó klisés szerelmi háromszögben élünk így, én meg a két regény. Mind a kettő engem akar, és én akarom mind a kettőt. Nincs annyi akaraterő és határozottság a földön, ami elég lenne, ha dönteni akarnék köztük. Valaki részvétét fejezte ki, amikor közöltem, hogy ez a helyzet velem, és igaza van.
Két regényt írni nem jó, mert lassan haladsz. Meg mert az egyik nyilván hat a másikra, bár ezt nem vettem még észre, de biztos lesz valami nyoma. Viszont az az előnye is megvan, hogy ha más fázisban van a kettő, akkor haladhatsz az egyikkel, ha a másikon való gondolkodás épp nem megy annyira. Nálam szerencsére ez megvan, a Húsdaráló teret részletesebb vázlat alapján írom,  egy aprólékosan kitalált világra, a Karmazsint pedig lazábban terveztem meg, és ezt az irányt is szeretik újratervezni a szereplőim.

Még azt sem tudom megsaccolni, melyik lesz előbb kész, szóval ha úgy nézem, ez egy izgalmas lóverseny. Vagy a sebességhez illőbben inkább csoszogóféreg-futtatás. :) De egyébként nem ajánlom senkinek ezt az állapotot, aki szeretne minél többet megőrizi az ép eszéből.