2014. február 8., szombat

A kerek világ

Van nekem egy történetem, valahol félúton a kisregény és a novella között. A címe Jaywil, és az imagine-en olvasható.
Világmegváltós sztori, amiben az apokalipszis mikroszerkezeti szinten indul, valahonnan az eddig fel nem térképezett mélységekből. És itt összeér a tudomány és a mágikus világkép (ez alatt nem fantasyt értek, hanem nagyon leegyszerűsítve azt a felfogást, ami szerint egyben van minden, és nem igaz, hogy minden egész eltörött). Jól feladta a leckét ez a sztori, noha olyanra írtam, hogy ne kelljen értenem a kvantummechanikához például, sem a filozófiához, azon az iskolai/kocsmai szinten túl, ahol most tartok. De annyi mindenbe belemászik, annyi fontos kérdést vet fel ez a fura kis történet, hogy nem tudom, mit is csináljak. Megállhatok kifejteni az összes fontos dolgot, de akkor nem történet lesz, hanem eszmefuttatás. Vagy legyinthetek az egyszerre kozmikus és személyes kérdésekre, hogy nem ez a lényeg. Elkezdtem ezt a sztorit, és noha azt hittem, túl vagyok már a kezdők telhetetlenségén, szegény Jaywil mindenről akar szólni, miközben több sebből vérzik.
Át kell írnom, mert ettől függetlenül nagy potenciál van benne. Lehet, hogy rájönnék, miről is akar szólni a leginkább.
Újra járok rajzolni, ami furcsa módon egyelőre irodalmilag inspirál jobban, mint vizuálisan. Most főleg azért, mert újra a számba lett rágva és az emlékezetembe lett döngölve, hogy minden mindennel összefügg, aranymetszés, a matematika az istenek nyelve, stb. Ezt persze rég tudtam, de mindig jól esik, ha emlékeztetnek rá.
És közelebb kerültem az eddigi komolyabb írásaim végső kérdéseihez is, vagyis kezdek rájönni, miről is szól a Jaywil, mi körül toporgott óvatosan a Húsdaráló tér, mit próbáltam boncolgatni a még félkész párizsos novellámban, és mivel birkózok az egyszer már bloghírré tett ifjúsági regénykezdeményemben. Messzebbről: ezt az egyben van-nincs egyben ellentmondást.
Hogy itt van nekünk ez a nagy egység, amit már nagyon régóta (hogy a reneszánsz, a felvilágosodás, vagy a 19. század a felelős, azon vitatkozzanak a hozzáértők) szétesettnek látunk, és rohamos sebességgel ismerünk meg egyre jobban. - Azt persze nem tudjuk, hogy véges-e az, amit megismerhetünk, netán tudásunk határaival együtt tágul, de ez már nagyon filozófia - és itt bejön Isten, az ezotéria (amihez csak kesztyűben merek nyúlni), szóval a világ nagyon ki van találva, minden mindennel összefügg, az újabb és újabb felfedezések is erre mutatnak (újfent nagyon tudománytalan vagyok, elnézést), tudjuk, néha érezzük is, hogy a végtelen idő ott van a pillanatban, és mégis ezerfelé vagyunk törve: a gazdaság olyan, mint egy ismeretlen állat, aminek az anatómiája és a viselkedése csak a legképzettebbek számára érthető, teremtettünk egy rakás jelenséget minden tudományterületen, és tapogatózva vizsgáljuk a működésüket, kezelési útmutatót olvasunk saját magunkhoz, és egyáltalán, olyan bonyolultak lettünk, hogy le a kalappal az előtt, aki ért valamit. Én speciel nem nagyon értek semmit, van bennem egy fura világfélelem is, amiatt, hogy mindent lehetségesnek tartok, attól külön tartok, hogy semmi nem lepne meg, mert nem látok át semmit annyira, hogy valamiről megállapítsam: lehetetlen. És úgy érzem, mindent jobban meg kéne figyelnem és értenem, meg kéne tanulnom látni, és minden apró dologra egy egész élet kellene.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy elég múlt századi felfogású emberke vagyok, elvégre félni a bonyolultságtól elég értelmetlen dolog manapság. Egy részről. Más részről viszont néha úgy tűnik, hogy pont a felgyorsult világtól és a bonyolultságtól van kiakadva a fél világ.
Közben iszonyú érdekesnek találok mindent. Ha már az írásról van szó, akkor például az ember modellező képességét. Személyiségeket megalkotni, akik vitába szállnak azzal a sorssal, amit te szánsz nekik. Ez egy nagy élmény, azon se csodálkoznék, ha kiderülne, hogy függőséget okoz. (hm, ez nem is rossz novellatéma... )
De vissza a céltalannak tűnő filózáshoz: valami okos ember még okosabb esszéit kellene olvasnom, hogy megfogalmazzam ezt a bizonyos végső kérdést. Egyelőre még nincs meg teljesen. Ha költő lennék, verset írnék róla, de prózai nyelven megfogalmazni akkor is felérne egy regény méretű kihívással.
Szóval megyek is regényt írni, sokkal kevésbé elvont témáról, ami mögött ott lapul a lényeg.:)