Mától novellákat is felpakolok a bloggerre, egy külön oldalra (amire még nem jöttem rá, az csak annyi, hogy hogyan lehet külön bejegyzéseket írni az ilyen mellékoldalakhoz).
Nem rakom fel mindegyiket, maradnak még titkaim.
Az észosztást egyelőre szüneteltetem. Részben azért, mert volt egy önjelölt kritikusom, akivel egy ideig levelezgettünk, és ha nem is értettem egyet mindennel, amit mondott, arról azért sikerült meggyőznie, hogy nagyon nem kéne még nekem eszet osztani, amikor ennyire kezdő vagyok, (és még egy valamirevaló tragédiát sem éltem át). Mindegy is, ezek az okok nem a kedves publikumra tartoznak, szóval légyszi, ne kössetek bele. Vannak egyéb okaim is, hogy visszavegyek az arcomból, de azok is magánügyek.
Cserébe legalább felrakok néhány novellát. Akit érdekel, olvasson bele. Bevallom nőiesen, hogy a novellát nehéz műfajnak tartom, de azért böcsülettel próbálkozom.
Nemsokára elkészülök a Húsdaráló térrel. A bloggerről ez valószínűleg nem látszik, mivel nem raktam fel még mindent, ami megvan a regényből. De már elég sok megvan. Az akciódús végkifejlet még nem, azt írom most. Hát, ez a szerkesztősdi is elég kemény meló, meg merem kockáztatni, hogy a szabad írogatásnál jóval nehezebb. Van, amit le kell rombolnom, van, amit hozzá kell tennem, hogy egész legyen, és ami a legnehezebb, hogy ehhez más szemszögből kell néznem az írásomat, mint eddig. Ahogy haladok előre a javítgatással és a részek sorrendbe rakásával, egyre több hibát látok az egész konstrukcióban, és egyre kevésbé tiszta előttem, miről is szól tulajdonképpen a regény. Csak a szórakoztatásról? Bemutatom rajta keresztül, hogyan próbálnak túlélni és gyarapodni az emberek egy bizonytalan helyzetben? Nyaralni küldöm az olvasót egy sosem látott, egyedi világba? Nehéz ügy. De már-már filozófia, és igazi választ valószínűleg csak akkor kapok, ha majd valaki komolyabban visszajelez. Addig meg azt mondom, hogy én megpróbálom kihozni belőle a legjobbat, és a nemes üzeneteket félreteszem idős és érett koromig. :)
Ez az első ilyen terjedelmű írásom, aminél az a veszély fenyeget, hogy be is fejezem, ne adj' Isten még meg is próbálom kiadatni.
De már várom a végét. Jól esik csinálni, de akkor is.
Egyet értek, a szerkesztés iszonyú kemény és kegyetlen meló. Én mindig azt érzem, ha valahonnan ki kell húznom valamit, akár egy szót is, hogy megcsonkolom a jelenetet, mint egy barbár. Pedig jó az ha az ember bizonyos idő kihagyása után újra-és újraolvassa a saját írásait, de szerintem nehéz, én legalábbis úgy érzem, a szereplőimtől veszek el valamit, és kegyetlennek érzem magam.
VálaszTörlésNem tudom, mióta írod ezt a regényedet, de nem riaszt meg a tény, hogy vége?
Ugye? Ha eladom egy-egy képem, sosem érzek ilyesmit, de ha kihúzok egy jelenetet, ami ráadásul még meg is marad egy alternatív, "rendezői" változatban, az rosszul esik.
TörlésNálam egyedül az javít a helyzeten, hogy a regényem nagyon széttagolt, össze-vissza történetekből áll, így tudom, hogy muszáj, mert szerkesztés nélkül nem lesz belőle semmi.
A tervezgetését már három éve elkezdtem, de az igazi munka kb másfél éve folyik.